Tokaj: Enyém, tied, kié?

A térképet bújtam hosszan, mert időbe tellett, mire megtaláltam. Kerestem magyar internetes oldalakon, aztán szlovák oldalakon is, végül meglett. Íme, a Tokaji borvidékhez tartozó, szlovák oldalon lévő falvak, sorrendben: Bári, Csörgő, Csarnahó, Kistoronya, Újhely, Nagytoronya és Szőlőske (Bara, Čerhov, Černochov, Malá Tŕňa, Slovenské Nové Mesto, Veľká Tŕňa, Viničky).

Térképeket bújni gyerekkoromban is szerettem, talán apai örökség ez, ő valaha még gróf Teleki Páltól hallgatta a geográfiát a m.kir. egyetemen Budapesten a 30-as években. Kogutowitz Manó térképei is megvannak még valahol...

Zemplén vármegye térképén megtaláltam a Bózsva-patakot, meg a Ronyvát (a „határfolyót”), ahol a hatvanas évek végén pecáztunk, fürödtünk, barangoltunk, amerre lehetett. Mert a határt – ahogy akkoriban szokás volt – szigorúan őrizték, de amikor mi, gyerekek tévedtünk arra, tovább engedett bennünket a határőr. Így esett meg, hogy életemben először „külföldre” is eljutottam. Mintegy két méteres mélységben voltam „határsértő”, a Ronyva másik partján, ahová fürdés közben áttévedtünk. Majd fél évszázada volt már...

Természetesen az Európai Bíróság „megfellebbezhetetlen igazsága” indított a keresgélésre. Az interneten az tűnt fel, hogy a magyar oldalak többnyire arról hallgatnak, hogy Tokaj-Hegyalja átnyúlik szlovák területre is, és tokaji bor ott is készül(het), a szlovák oldalak pedig arról nem tesznek említést, hogy a tokaji borrégiónak van egy nagyobbik része is, mint a szlovákiai 908 hektár, és a magyar oldalon 6202 hektár terül el. (Ez utóbbi a wikipédia adata, de a szócikk nem egyértelmű, mivel pár sorral később már csak 5500 hektárról beszél. Vajon a 702 hektáros különbség a szlovákiai Tokajhoz tartozó területeket jelenti? Hiszen köztudott, hogy szomszédaink a maguk oldalán tágítanák a régió határait, aminek mi magyarok igyekszünk ellenállni.)

Tokaji borutak - odaát (www.tvc.sk)

A tisztánlátást nem segíti a szlovákok hivatalos oldalán látható térkép sem: azon egy kisebb (sárga) és egy nagyobb (zöld) területet is megjelöltek, és a tokaji régió bortermelő települései között tüntetik fel meg Tőketerebest (Trebisov), Zemplént (Zemplín) és Ladamócot (Ladmovce) is.

Azonnal fel is sejlett bennem, hogy bezzeg a Mosel mentén mennyire másképp lehet minden! Ugyanaz a borrégió, pedig az is két ország! A németek a Mosel, a luxemburgiak pedig a Moselle partján termesztik a szőlőt, azonos a borkészítési szabályok, semmi vita, minden megy a maga útján. Vagy mégsem?

Egy kis olvasgatás után, persze, azt kellett, hogy észrevegyem: a Mosel mentén sem kizárólag rózsaszínben látják a világot... A luxemburgiak sem azzal foglalkoznak, hogy a Moselle túlpartján a németek is bort csinálnak, ugyanolyan szőlőből, ugyanolyan jót. (Vagy jobbat, mert a folyó keleti partja több napot kap nyugatról, és jobban beérik a szőlő...) És a németek sem arról írnak, hogy a folyó másik oldalán Luxemburgban is ott van a Mosel borvidék, ahol szintén készül a rizling, a pinot gris, a rivaner, sőt még a pinot noir is. És akkor a Lotharingián (Lorraine) is átfolyó Moselle ottani partjain dolgozó francia borászokról még egy szót sem ejtettünk...

Ha ebben a két (vagy három) országban, a meglehetősen jó életszínvonalon élő borászok, szőlészek feltehetően tudatos marketing-megfontolásból „agyonhallgatják” a túlparti konkurrenciát, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy az átalakulóban lévő Tokaj-Hegyalja két oldalán is valami hasonló folyik.

Kép: http://slovakia.travel/hu/tokaji-borvidek

A helyzet persze nem ugyanaz. A moseli boroknak (sem a németnek, sem a luxemburginak) nem kell (újra) megalapozniuk a helyüket a szűkülő nemzetközi piacon. Nem kell bepótolniuk azt, amit az elmúlt 5-6 évtizedben elveszítettek. Azt mondhatnánk, szinte pont ennyit kell Tokajnak behoznia. És egy ilyen helyzetben nem használ a magyar tokajinak, ha azonos néven gyengébb minőségű és olcsóbb konkurrencia jelenik meg a külföldi piacon. Sajnos a tokaji, ha „akusztikusan” ismert is - mert ha kimondja valaki, akkor nagy bólogatás jelzi, hogy hallottak már róla -, „vizuálisan” nincs meg a jellegzetes palack képe a külföldi borfogyasztók nagy részének. Ha azt látják a palackon „Tokaj” - elfogadják, hogy az eredeti, és a hírének megfelelő minőséget képvisel. Arra már nem figyelnek az is rajta van-e „vinohradnicke oblas” vagy „Produce of Hungary”, esetleg „vyber” vagy „aszú” szerepel rajta.

Ezért rossz döntés az, amit az Európai Bíróság hozott meg, még akkor is, ha a jogszerűségét nem lehet vitatni. A bírák ugyanis csupán azt mondták ki, hogy az Európai Bizottság nem támadható azért, mert átemelte a szlovák nemzeti jogból az uniós nyilvántartásba az eredetvédett borvidékek listáját (köztük a szlovákiai tokaji borvidéket is). Mivel ez egy automatikus lépés, a bíróság szerint nem Brüsszel követte el a hibát. De azért -szerintem - nem teljesen vétlen az apparátus.

Ha alaposan átböngésszük az ítéletet – mint előbb a térképeket – meg is látjuk hol történt a hiba. Csak egy kicsit hosszadalmas lesz, mert a luxemburgi dokumentum nem könnyű olvasmány. A kulcskérdés az időrend, hogy mikor, mi is történt. Nézzük:

2006. február 17. Az Európai Unió Hivatalos Lapjában (közlöny) megjelenik: „a szlovákiai tokaji borvidékről származó borok jelölésére a „Vinohradnícka oblasť Tokaj” oltalom alatt álló eredetmegjelölés.” (Alapja a 2005-ben elfogadott és hatályos szlovák bortörvény.)

2009. június 30. Új szlovák bortörvényt fogadnak el, ebben új kifejezés szerepel: „Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblast’” - de a törvény még nem hatályos.

2009. július 31. Egy újabb, aktualizált listában Brüsszel „az előző jegyzékekkel ellentétben a „Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblast’” oltalom alatt álló eredetmegjelölést” tünteti fel. A változtatást a szlovák kormány kérte, minden bizonnyal az új bortörvény miatt, amiben ez a kifejezés szerepel. De a törvény még nem lépett hatályba.

2009. augusztus 1. Megjelenik az európai elektronikus bornyilvántartás, az E-Bacchus, amelybe ugyancsak az előző napon, szlovák kérésre megváltoztatott elnevezés kerül: „Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblast’”

2009. szeptember 1. Hatályba lép az új szlovák bortörvény, benne az új kifejezés: „Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblast’”

2009. november 30. A szlovák hatóságok (észbekaptak, hogy hibát követtek el, amikor Tokaj helyett Tokajská/stb. elnevezést kérték?) azt kérik Brüsszeltől, hogy az elektronikus nyilvántartásban „módosítsák a módosítást”, mert az augusztus 1-én hatályos bortörvényükben az szerepel, hogy „Vinohradnícka oblasť Tokaj”, és kérik még hogy a „Tokaj” eredetmegjelölést is jegyezzék be.

2010. február 18. Brüsszel tájékoztatja a szlovák kormányt, hogy javítják a nyilvántartást, belekerül a „Vinohradnícka oblasť Tokaj”, de a „Tokaj” oltalom alatt álló eredetmegjelölés nem, mert a Tokaj szó nem önállóan, csak több szóból álló kifejezések részeként szerepelt a törvényben.

2010. február 26. Brüsszel módosítja az E-Bacchus nyilvántartást, bekerül a 2005-ös szlovák bortörvényben szereplt „Vinohradnícka oblasť Tokaj” kifejezés. (De ekkor már, figyelem: előző szeptember 1. óta ez a kifejezés nem használatos!! - Vagyis itt Brüsszel hibázott, hogy a nagy kavarodásban nem figyelt arra, melyik kifejezés is szerepel a hatályos jogszabályban, és egyáltalán melyik is hatályos.)

2010. március 5. A magyar kormány felhívja a Bizottság figyelmét a tévedésre, és kéri a bejegyzés módosítását „Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblast’”-ra.

2010. április 27. A szlovák kormány törli a bortörvény 2009-es módosítását, amivel visszaállítja a 2005-ös állapotot, és bevezette a „Tokaj” oltalom alatt álló eredetmegjelölést is. Az említett új törvény 2010. június 1-jén lépett hatályba.

2010. április 28. Magyarország az Európai Bírósághoz fordul.

Az eredmény ismert, a döntés megítélése szinte finoman szólva nem egységes. Van, aki szerint megaláztak minket, van, aki szerint egy részletkérdésben született döntés, a status quo (a helyzet) változatlan.

Az Európai Parlamentben is népszerűsítették
a szlovákiai Tokaj-régió borútjait

Józan mérlegelés után ez utóbbi állásponttal kell inkább egyetérteni. Nézzük a mérleg egyik serpenyőjét: A tokaji borrégió átnyúlik Szlovákiába is. Egy borrégió minden termelője, tehát a szlovákiai borász is (legyen szlovák vagy magyar) feltüntetheti a régió elnevezését a borain. Így volt eddig? Így. Így van most is? Így.

Milyen elnevezést használhatott eddig a szlovákiai bortermelő a tokaji borrégióban termelt boraira?

„Vinohradnícka oblasť Tokaj”. Egészen 2005 óta. A helyzet valójában csak pár hónapig, 2009. szeptember 1. és 2010. február 26. között volt más, amikor a másik, a „Tokajská/Tokajské/Tokajský” elnevezés volt hatályban. Változott tehát valami? Nagyon őszintén: alig.

És akkor mi van a másik serpenyőben? Az, hogy igen, hibázott a Bizottság, és az Európai Bíróság nem marasztalta el őket. Fura dolog az európai jog: egy tagállam az unió szerződéseinek betartásán őrködő Bizottságot csak akkor perelheti sikeresen, ha a Bizottság által meghozott intézkedésnek az érintett tagállamra vonatkozóan jogkövetkezménye van. Ebben az esetben Szlovákia hozott/módosított egy törvényt, aminek csak Szlovákiára van joghatálya, a Bizottság csupán annyit tesz, hogy szinte automatikusan átveszi a tagállami jogszabályt és beilleszti egy uniós nyilvántartásba. DE: itt épp ebben az automatizmusban volt a hiba, mert olyasmit emeltek be az európai adatbázisba, ami nem volt benne a hatályos szlovák bortörvényben. (Az igazság az, hogy ha egy ország sok hűhóval hetente módosítaná a maga bortörvényét, benne az oltalom alatt álló elnevezéseket, a Bizottság akkor sem tehetne mást, mint automatikusan átemeli az adatokat az európai nyilvántartásba. Ez a dolga. Meg azért egy kis ellenőrzés, hogy a tagállam nem akar-e túljárni valakinek az eszén, mondjuk úgy, hogy átnevezi egyik borvidékét egy máshol már védett elnevezésre...)

Íme a kínálat (Kép: http://slovakia.travel/hu/tokaji-borvidek)

A fájdalmunk, ugye az, hogy ha a szlovák oldalon is készül tokaji, ami rosszabb minőségű, mint a magyar, akkor az a magyar tokaji hírnevére is kihat. Lehet-e kiutat találni ebből a helyzetből? Nem lehet, muszáj! Először megegyezni a szlovákokkal a játékszabályokról, hiszen Tokaj hírnevének fenntartásában ők is érdekeltek kell, hogy legyenek. De ha nem megy, akkor nekünk kell kitalálni valamit. Hírverésben, marketingben, minőségben.

Efelé mutat a legújabb hegyközségi törekvés is az aszúkészítés szabályainak újragondolására. De ha erről a vásárló nincs tisztában, akkor könnyen lehet, hogy évek múltán a pulton egymás mellett áll egy új szabályok szerint készített, minden eddiginél kiválóbb Tokaji Aszú, meg a mainak megfelelő Tokaj 5-putňový Tokajský výber, és a vevő sem érteni, sem méltányolni nem fogja a különbséget.

A soha, a néha és a bármikor

Egy bor sorsa nálam az első kortynál eldől. Már a színe láttán is alakul valami, az illat alapján pedig pláne, de az első korty az, ami vagy megerősíti a korábbi várakozásokat, vagy pedig romba dönt mindent. Az első korty után tudom, hogy ezt a bort szeretem-e, szívesen iszom-e belőle, és vennék-e belőle még egyszer. Alig szokott előfordulni, hogy az újabb kortyok megváltoztatnák a véleményemet.

Az gyakran előfordul, hogy a címkén olvasható információ, meg a bor színe és illata alapján jóval többet várok. Csalódni nagyon könnyű, és sokszor meg is történik.

Kortyolni sokféleképpen lehet. A franciák csücsörítve szürcsölik át a levegőt az első kortyon, hogy minél jobban átjárja az oxigén, és a bor minél jobban, minél gyorsabban „kinyíljon”. Mások hosszan „öblögetnek” az első korttyal, hogy a bor eljusson a nyelv minden pontjára, és az ízlelőbimbók mindegyikének legyen lehetősége próbálkozni: „kiolvas-e” valamit a benne rejtező ízek közül. Elismerem, mindkét módszer feszegetheti olykor az etikett vagy a jó ízlés határait...

Így kóstol a híres séf - lenyalja a kést...

Persze nem csak a bor esetében. Amikor Brüsszel rendezte a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjét, meglepetten vettem észre, hogy a zsűri nagy tekintélyű tagjai, világhírű séfek, szemrebbenés nélkül szegték meg az alapvető illemszabályt, hogy „a kést nem nyaljuk le”! Miért? Szerintem azért, mert egy szósz vékonyabban terül szét a kés pengéjén, mint egy kanálban. Textúráját, kidolgozottságát, ízhatásának egységességét jobban meg lehet ítélni a késen szétfolyó szószt vagy zaftot lenyalva. Így aztán nem is zavartatták magukat, számuk- ra ez a „csúfság” természetes volt.

Valójában a bor „öblögetése”, a szánkban történő „megforgatása” is ugyanezt a célt szolgálja: mindenhová jusson el a nemes folyadékból, nehogy valamiről esetleg lemaradjunk. A megtalált ízek pedig kárpótolhatnak azért, ha körülöttünk esetleg kicsit ferdén néznek ránk fura viselkedésünkért.

Párizsban, Brüsszelben aranyérmes,
nálam ez nem nyert

Ízlelni azonban nehéz dolog. Hosszú tanulási folyamat végére lehet eljutni addig, hogy a különböző fehér- és vörösborokra jellemző illatokat valóban felismerje és azonosítsa valaki. (Ez persze nem feltétlenül olyan gyötrelmes tanulás, mint valaha az iskolapadban...) A hivatásos kóstolók, a borversenyek bírái számára azonban nem ez lehet nehéz, hanem az, hogy a legjobb kortyokat se nyeljék le, különben nem lehetne végigkóstolni a több tucatnyi bírálandó bort. (Szinte felfoghatatlan, hogy a legkiválóbb borok is a kiöntőben kell, hogy végezzék...)

A borbírálók módszerének segítségével el is képzeltem egy olyan sajátos értékelési szisztémát, amely azon alapul, hogy vajon az első korty után lenyelnénk-e a bort, vagy végezze inkább a kiöntőben? Tehát „köpni” vagy „nyelni” - ez itt a kérdés.

Az első – gondolom - nem szorul magyarázatra. Ami nem ízlik az első korty után, azt nem szabad folytatni, az már alkoholizmus. Az ilyen bor – a soha.

Kellemes moseli rizling -
néha meg lehet inni

A második már több „alkategóriára” bontható. Az egyik például, hogy az első korty után ugyan kiürül az üveg, de ha a boltban meglátjuk ugyanazt a bort még egyszer, akkor nem biztos, hogy megvennénk ismét. Esetleg – néha.

A „nyelni” kategória másik – és jobbik - változata pedig, amikor a megkóstolt bort ismét örömmel megvennénk. Ez a „kérek még, mert jó”! Bármikor.

Belátom, nem olyan kidolgozott az értékelési rendszer, mint Robert Parkeré vagy Jancis Robinsoné, kiindulásnak azonban megteszi. Annyiban azonban közös, hogy egyik sem nagy mennyiségek alapján dolgozik. Miután a Parker-pontszámot talán a legnagyobb marketing értéknek tekinti a szakma, óriási mennyiséget kell értékelni – rövid idő alatt. Ezért a borkészítés is megváltozott, eltolódott abba az irányba, hogy a bor azonnal, a lehető legintenzívebben mutassa meg önmagát, hogy a „mindenható pontozó” gyorsan felismerje az értékeket. Amikor „dolgozik”, Robert Parkernek (és munkatársainak) nincs ideje kivárni, hogy egy bor hosszú, esti kvaterkázás közben fedje fel, mi rejlik benne. Különben nem érnének az évi tízezernyi palack végére.

Egy riojai vörös, ami Parkernél is 92 pont.
Bármikor, és akár kvaterkázni is jó! 

Végül hadd tegyem hozzá, hogy talán van még egy prémium kategória is, a kifejezés eredeti értelmében: amikor megkóstoljuk az első kortyot, és „se köpni, se nyelni nem tudunk”! Köpni persze, hogy nem, hiszen vétek lenne. Nyelni pedig azért, mert olyan finom ott tartani a szánkban, annyi sok újat és jót fedezhetünk fel benne hosszú másodperceken át. Ezek mellett aztán el lehet kvaterkázni...