Lehetnénk Európa Új-Zélandja?

Jó-e a kérdés? Hasonlíthatjuk-e magunkat Új-Zélandhoz, ami a bortermelést illeti?

Jellegzetes új-zélandi táj: birkák a szőlőben

Nagyságrendileg nem vagyunk egy súlycsoportban, hiszen Magyarország jóval több bort termel, 3,4 millió hektolitert, míg Új-Zéland alig többet, mint 2 milliót évente.  Ebből fakadóan hasonló gonddal küzdenek, mint mi: nem tudnak annyit vinni a piacra, hogy mindenkinek mindent tudjanak ajánlani – ezt a franciák, olaszok, spanyolok - vagy hogy az új-zéladniakhoz közel maradjunk - az ausztrálok kísérelhetik meg, hiszen a franciák 47 millió hektó borából, vagy az ausztrálok 12 milliójából futja erre, nekünk és az új-zélandiaknak nem.

Akkor először nézzük, mit csinálnak ők. Londonban például tartottak egy óriási bemutatót január végén.
Azért ott, mert a termés 35 százaléka az angol piacra kerül. Egyre többet visznek Kaliforniába és Kínába is, de a fő felvevő piacnak az angolok számítanak. Oda is elsősorban a sauvignon blanc kerül. Ez a fajta a teljes új-zélandi borexport  78 százaléka, ami máris aggodalommal tölti el az új-zélandi borászokat. Mert szinte azonnali csődöt okozna, ha megváltozna az angolok ízlése, és nem innának annyit az új-zélandi sauvignon blancból. De ez egyelőre feltétles mód, mert az számít, hogy a bor egyelőre fogy. És, hogy mennyiért fogy. Mert ebben mutatnak – számunkra megfontolandó - példát az újzélandiak.

Amíg az angol piacra kerülő import borok átlagára 3 font, az új-zélandi borok palackonként 6 fontba kerülnek. Megfizetik érte ezt az árat, mert sikerült az új-zélandi borhoz azt a képzetet társítani, hogy kiváló minőséget képvisel. 

Új-Zéland: a sauvignon blanc "hazája"

Tagadhatatlanul hasonlítunk hozzájuk abban is, hogy nekünk is – ahogy nekik a sauvignon blanc – szinte csak egy borra korlátozódik az ismertségünk: a tokajira. Ezt – évszázados rangja, neve miatt – viszonylag jó áron lehet viszontlátni az üzletek polcain. (Igazság szerint jóval többet is megérne az aszú annál, amennyiért adják.)

Aztán hasonlóképp küszködünk azzal, amivel az új-zéladniak: szeretnének más fajtákkal is jelen lenni, mert kiváló a rizlingjük és a pinot noirjuk is – de egyelőre még nem fogadja el tőlük a piac azt a mennyiséget, amit el szeretnének adni.

A magyar borászok is szeretnék elhitetni magukról, hogy nem csak a tokaji a jó magyar bor, más borvidékek, más fajták is figyelemre méltó minőséget képviselnek.

Hát ehhez kell a marketing,  az unalomig emlegetett „cégér”, ami a jó bornak is kell. Jelen lenni, megmutatni magunk, borbemutatókat, szakmai fórumokat tartani szerte a világban, szakértőket meghívni hozzánk, bekerülni a szaksajtóba viszont pénzbe kerül, és nem is kevésbe. De ha várunk, elszalad mellettünk a világ. És Új-Zéland hamarabb jut el Európába, mint mi, akik egyébként ott vagyunk.