Hol van az a nyár...

Régen volt ennyire kellemes, hosszú ősz Belgiumban. Inkább itt szoktunk félni szmogriadótól, de most otthonról jöttek a szürke hírek.

Ahogy Csontváry is láthatta - az Etna Taorminából

Ezért is voltam hálás annak az írásnak, amire rábukkantam, mert így elábrándozhattam azon, milyen más is volt az idő nyáron Szicíliában. A drinkbusiness című online újság ugyanis azt repítette világgá, hogy egy kevéssé ismert szicíliai szőlőfajta a jövőben akár a nagy francia burgundik vetélytársa is lehet. Vagyis a nerello mascalese felveszi a versenyt a pinot noirral – ez ugyanis a legjobb burgundi borok alapja.

Rá kellett döbbennem, hogy egyszer már magam is említettem ezt a szőlőt, amikor a marsaláról írtam, de ezek szerint érdemes visszatérni rá – ahogy Szicíliához is.

A kordon tetején ott a cső:  néha csepegtetve öntözni kell

A jelenség egyébként tökéletesen illeszkedik abba a trendbe, hogy a világ különböző tájain a borászok mindinkább észre veszik, mekkora kincs is van körülöttük: legalábbis ami a helyi, tájjellegű szőlőfajtákat illeti. Az elmúlt években divattá vált cabernet sauvignon, vagy a chardonnay – ha ki nem is fog menni a divatból – de újat már alig-alig tud nyújtani. És amilyen az ember: mindig valami újra, másra, érdekesre, ismeretlen dolgok felfedezésére vágyik. S ehhez kiváló lehetőséget nyújtanak a helybéli borászok által termesztett, az általuk legjobban ismert fajtákból készített borok.

Magyarországnak óriási lehetőségei lennének, ha a világ az új trend miatt fogadókésznek bizonyul a kadarkára, a furmintra, a cserszegire, vagy az irsaira. Csak ki tudjuk használni a lehetőséget!

Mert Szicília biztos mindent megtesz majd, hogy ismertté tegye a nerello mascalesét. Mondhatnánk, könnyű nekik, ha olyanok állnak be a sorba, mint az Antinori birodalom. Albiera Antinori mondta ugyanis egy comoi borászkonferencián, hogy az Etna lehet Olaszország következő nagy borvidéke: „Az Etna különleges hely. Ha megkóstolja valaki a nerello mascalését, azonnal tudni fogja, honnan való” – idézik a cég alelnökét. „Mert az Etna egyszerre nyújtja a dél melegét, és a hegyvidékek hűvösét is” – tette hozzá.

Kilátás az Etna oldaláról Szicília belseje felé

Egyet kell érteni: ha az ember szerencsés, júniusban akár még síelhet is az Etnán, majd délután fürdik a cataniai tengerparton. Ezzel kevés hely versenyezhet, és az óriási vulkán lejtőin a szőlő is különleges helyet találhat magának.

Most már csak abban kell bízni, hogy Antinoriék – akik Magyarországon is ott vannak – Baja, Szekszárd és a Mecsek háromszögében, Bátaszéken is megtalálják azokat a helyi jellegzetességeket, amelyek segítségével a hírünket vihetik a világban.

Bordeaux-i copy-copy

A cím talán kicsit magyarázatra szorul. Ha egy világmárkát valahol a Távol-Keleten (vagy más, kevésbé ellenőrzött helyen) gyártanak, állítólag előfordul, hogy az üzemek a gyártott árucikk jogtulajdonosának tudtán kívül „túlóráznak”. Ilyenkor ugyanazt állítják elő, ugyanabból, mint főmunkaidőben, csak – mondjuk – saját zsebre. Ez a termék az „original copy”. Vagyis a vásárló tulajdonképpen ugyanazt kapja, mintha az eredeti márkát venné, csak kicsit olcsóbban, mert a haszon kisebb (talán), és egészen máshová kerül.

Van persze, amikor nem ugyanabból az anyagból dolgoznak az üzemek, tehát a minőség már nem azonos a jogtiszta termékkel – ezt szakértő szem meg is állapítja, ez egyértelmű hamisítvány. Ez a „copy copy”.

Vannak ezen kívül olyan hamisítványok, amelyeknek a neve megtévesztésig hasonlít az eredeti névre, és lehet, hogy az olcsó ár fölötti öröm miatt csak otthon veszi észre az ember, hogy mást vásárolt, mint amit szeretett volna. (Emlékszem egy régi Recbok sportcipőmre, amit valamelyik török bazárban sikerült „kedvező áron” beszereznem, és a világmárkától tulajdonképpen csak egy varráshibának tűnő eltérés különböztette meg – ameddig föl nem vettem).

Alaposan meg kell nézni, mit is vesznek (Fotó: cnwinenews.com)

 

Kínában most a borvásárlóknak kell alaposan megnézniük, mit is vesznek, mert a hamis és megtévesztő palackoknak se szeri, se száma. A károsultak elsősorban azok a kínai borfogyasztók, akik neves francia bort vennének, jó pénzért, de alig-alig ismerik az európai írásmódot, és könnyű félrevezetni őket egy ismert borászat termékéhez képest néhány betűnyi eltérést mutató címkével.

Emelkedik a borfogyasztás (dreamstime.com)

Megvalósul tehát a „kínai máslás”: nem létező francia nevek alatt palackozzák a kínai bort. Chateau Margaux helyett „Margot”,  Chateau Latour helyett „Chatreal Latour”, vagy „Graves Pomerol” olvasható a címkén. Utóbbi azért képtelenség, mert a két bordeaux-i borvidék együtt soha nem szerepel, hiszen ha egy borászat Gravesban van, akkor nem lehet Pomerolban és fordítva. A két terület külön-külön védett, együtt senki nem használná a két nevet.

De sokat veszítenek azok a borászatok is, amelyek kevesebbet tudnak eladni a kínai piacon a hamis bordeaux-i borok megjelenése miatt. Kína a francia bor első számú exportpiaca lett ugyanis ezekben az években, ezért ennyire érzékeny a veszteség. 42 millió palack bordeaux-i kelt el tavaly Kínában!

Bordeaux egy kicsit későn ébredt, ez az igazság. Cognac neve, Champagne neve már régóta védett a kínai piacon. Bordeaux most kezdett el kapkodni. A kínaiak nem zárkóznak el, hogy védettséget adjanak Bordeaux-nak, de – ahogy szokták – kérnek cserébe valamit. Ők is egyik borvidékük eredetvédettségének elismerését kérik. Csakhogy Kínának 20 van, a franciáknak ezer... Vagyis Kína, ha ügyes, levédeti az összes borvidékét, a franciák pedig többszáz AOC-jükért újabb kínai kéréseket kell, hogy teljesítsenek...

Kína: a legfizetőképesebb piac a világon?

A franciák között is vannak kis borászatok, akiknek nem mindegy, hogy márkanevük védelméért kifizetnek-e már a piacra lépéskor 800 vagy 1000 dollárt. Elő is fordult, hogy a kínaiak voltak a gyorsabbak. A helyi kínai kereskedő korábban levédette az általa importált francia bor nevét, és ezzel láncolta magához a későn eszmélő borászatot. A franciák másik kereskedőhöz pártoltak volna, de nem tehették: az ő borukat - hiába volt a chateau többszáz éve a családjuk tulajdonában – Kínában csak az a kereskedő forgalmazhatta, amelyik a márkanevet abban az országban bejegyeztette.

Spanyol bajnokság

Utolsókból lesznek az elsők. A régi mondás bizonyosodott be a belga fogyasztóvédelmi magazin, a Test-Achat spanyol vörösbor-tesztjén. Kifejezetten olcsó, vagyis a rangsor végén sorakozó borok kerültek ugyanis az élre – hatból öt helyre is. 

Az igazsághoz tartozik, hogy a győztes sem volt drágának mondható: 12 euró alatt volt az ára, mert a teszthez eleve csak 12 euró alatti borokat válogattak. Szám szerint hatvanat, különböző üzletekből: 35-öt szupermarketekből, 25-öt pedig vinotékákból.

Magasan nyert az első, utána szigorított a zsűri

A borokat a zsűri vakteszten kóstolta végig, de laboratóriumban is megvizsgálták minden palack tartalmát: mérték a pontos alkoholszintet, a különböző savakat, a maradékcukrot, és a szulfittartalmat.   A két szempont alapján 60, illetve 40 pontot lehetett szerezni. (A magam részéről kicsit túlzottnak tartom a kémiai szempont ekkora súlyát, mert a bor inkább a szájban, mint a kémcsövekben legyen jó.)

A végeredmény szerint a megkóstolt 60 borból 31-et kifejezetten jónak tartottak a magazin szakértői, ami azt jelzi, hogy nincs alapja annak a babonának, miszerint a drágább bor feltétlenül jobb is. A belgák ezt a határt – írja a lap - általában 10 eurónál húzzák meg, vagyis tíz euró körül egy bor már jó, az alatt viszont nem, ami így lássuk be elég nagy butaság. Tíz euró fölött is, sajnos, gyakran találkozni olyan borokkal, amelyeknek a fogyasztása nem jelent valami nagy élményt. Ha a Test-Achat gyűjteménye annyit elér, hogy ezt a tíz eurós lélektani határt lejjebb tornázza, máris nagyon sokat tett.

Az eredményhez persze a spanyol borok is kellettek. Van honnan válogatni, mert Európában ők termesztik a legnagyobb területen a szőlőt – csaknem 1 millió 200 ezer hektáron. Bortermelésben már csak harmadikok az olaszok és a franciák után – hogy ez a csemege szőlő nagyobb aránya miatt van-e? Lehetséges. A vörösborok és a rozék egyébként a spanyol bortermelés 56 százalékát adják – ami kicsit meg is lepett, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen magas a fehér borok aránya arrafelé.

S miután a teszt igencsak kedvet csinált hozzá, természetesen magam is megkóstoltam a pincéből egy 2007-es Mayor de Castillá-t. Szokatlan, azaz inkább ismeretlen, de finoman csábító illat áradt a pohárból, és az első korty sem jelentett csalódást. (Mert van az úgy, hogy az illat ígéretes, de a korty már nem...) Feketegyümölcsös, csokoládés, vaniliás ízhatása, érett tanninjai hosszan, lassan távoztak, és hívták maguk után a többi kortyot.

Elő a szemüveget, mert az apró betűs hátsó címkén meg kell nézni, miből is csináják ezt a bort: s lám, nem véletlenül volt ismeretlen az illat: a tinta del país szőlőfajta, még spanyolhonban sem a legelterjedtebbek közül való (a tempranillo, a garnacha és a monastrell, az igen).

A borászat öt euróért kínálja az interneten. Vagyis ez a bor is épp az az árkategória, amelyet a Test-Achat vizsgált. S még egy kategória: crianza. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy egy borászat vagy egy újabb szőlőfajta neve, nem. Azt jelenti: a bor legalább 24 hónapos érlelést kapott, ebből legalább 6 hónapig hordóban volt a bor.

Az ennél frissebb bor a „vino joven”,  idősebb viszont a Reserva (36 hónap érlelés, legalább 12 hónap tölgyfahordóban, illetve a Gran Reserva (60 hónap érlelés, amiből legalább 18 hónapot tölt a bor tölgyfahordóban).

Ilyen elnevezésekkel más országok borainál is találkozni, de sajnos nincs garancia arra, hogy ugyanilyen szigorúan betartott érlelésiszabályok után írják rá a „megkülönböztető jelzést” a címkére.